Keresés
Close this search box.

Megtartottuk első évnyitónkat!

Tanévnyitó ünnepségünket a bicskei Petőfi Művelődési Központ nagytermében tartottuk, melyen iskolánk igazgatója és tanáraink is köszöntötték a diákokat.

Frész Attila igazgató kiemelte, hogy a BIT-ben a versengés helyett az együttműködésé a főszerep. Hangsúlyozta: minden tanulónkat egyformán értékesnek tartjuk, a célunk pedig, hogy a bizalom, tisztelet légkörében közösséget építsünk, egy olyan iskolát hozzunk létre közösen, ahova jó járni!

Szemléltetésképpen egy meggyfa csemetét hozott magával, melyet a gyerekekhez hasonlított: a facsemetét is óvni, táplálni, metszeni kell, hogy erős, nagy, gyümölcsöt hozó fává fejlődjön. Itt az iskolában a tanárok feladata lesz, hogy a gyerekeket támogassák, segítsék a fejlődésben.

Az évnyitó a diákok zenés produkciójával zárult.

Évnyitó

Right Menu Icon