Keresés
Close this search box.

Értékes díjakat vehettek át a Digitális Témahét pályázói


Sikeresen zárult a 9. Digitális Témahét, amelyhez idén több mint 800 köznevelési és szakképzési intézmény csatlakozott határon innen és túl. A Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának támogatásával és az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány szakmai szervezésében, illetve szakmai koordinációjával zajló programon az intézményekben megvalósuló projektek száma meghaladta a 2200-at. A változatos eseményeken, programokon és a digitális eszközökkel támogatott pedagógiai projektek megvalósításában közel 5500 pedagógus, és több mint 120 000 tanuló vett részt.
 
A Digitális Témahét 2024-es programjának ünnepélyes díjátadójára és a sikeres projekteket bemutató konferenciára egy ünnepélyes esemény keretében került sor 2024. június 17-én a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az eseményen köszöntőt mondott és a díjakat átadta dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár és Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója. A díjak átadása után 10 kiválasztott pályázat mutatkozott be egy teachmeet konferencia formájában.
 
A 2016-óta évről évre rendszeresen megvalósuló Digitális Témahét mára a digitális pedagógia legnagyobb hazai eseményévé nőtte ki magát. Célja nemcsak a pedagógiai projektek iskolai környezetben való elterjesztése, hanem olyan alkotó és kreatív digitális eszközhasználatra épülő tanulási folyamatok ösztönzése, amelyek révén gyermekeink a világunkat értő és gazdasági-társadalmi folyamataira tudatosan reflektáló, azt aktívan formáló szereplőkké válhatnak. Ezen tevékenységek során az ismeretátadás és a kulcskompetenciák fejlesztése mellett különösen nagy hangsúlyt kap mind a tanulói, mind pedig a pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése. Az idei év kiemelt témái közé tartozott a digitális állampolgárság, a digitális technológia eszközei és alkalmazásai az oktatásban, az algoritmikus gondolkodás és a programozás, mint az alkotás eszközei, a mesterséges intelligencia jellemzői, lehetőségei és veszélyei, illetve a digitális biztonság és digitális esélyteremtés. A pedagógusok ugyanakkor szabadon választhattak egyéb, a tantervhez illeszkedő projekttémákat is. A Témahét szervezői idén is online megtekinthető webináriumok és workshopok keretében nyújtottak szakmai támogatást a pedagógusoknak. Ezen programokhoz a Digitális Témahét előtt és alatt mintegy 30 alkalommal, megközelítőleg 2500 érdeklődő pedagógus csatlakozott. A webináriumok felvételei jelenleg is elérhetők a Digitális Témahét YouTube csatornáján a korábban rögzített mintegy 300 online előadással együtt.

Right Menu Icon