Az iskolakezdés óta több szülői jelzés érkezett hozzánk a diákok iskolába jutásával, illetve a hazautazással kapcsolatban. Ezeket összegyűjtöttük, és továbbítottuk a MÁV-Volán Csoport felé, hogy közösen keressünk megoldást a felmerülő problémákra. A visszajelzések alapján több területen is várható változás vagy további vizsgálat.
Budajenő–Páty–Biatorbágy
A Páty és Biatorbágy közötti alagút újbóli megnyitásáról a szeptemberi menetrend lezárása után értesült a közlekedési társaság, ezért az idei tanév kezdetére már nem tudták módosítani a járatok útvonalát.
A jelenlegi tapasztalatok alapján azonban a következő menetrendi módosításkor, várhatóan november 1-jétől, kezdeményezik a korábbi útvonal visszaállítását. Ez lehetővé tenné, hogy a Budajenőről induló járat ismét a korábban megszokott, 7:35-ös indulási idővel közlekedjen.
Budakeszi–Biatorbágy
A Budakesziről érkező diákok közlekedésével kapcsolatban jelenleg is vizsgálják az utasforgalmat és az átszállási lehetőségeket. A Volán tájékoztatása szerint a szeptemberben bevezetett változás célja az volt, hogy a nagyobb létszámú Budajenő, Telki és Páty felől érkező diákok számára biztosítsanak közvetlenebb eljutást.
A társaság jelenleg utasszámlálást és utasáramlási vizsgálatot végez. Ennek eredménye alapján azt is vizsgálják, hogy szükség lehet-e egy közvetlen Biatorbágy–Budakeszi járat beállítására. A 792-es járat menetrendjének módosítása is várható annak érdekében, hogy kedvezőbbek legyenek a pátyi átszállási lehetőségek.
Pusztazámor–Biatorbágy
A Pusztazámorról érkező diákok reggeli eljutásával kapcsolatban már konkrét intézkedés is történt: szeptember 21-től a 721-es járat Sóskúton bevárja a Pusztazámor felől érkező 724-es autóbuszt, így biztosítva az átszállás lehetőségét Biatorbágy felé.
A Volán kezdeményezi azt is, hogy november 1-jétől a 724-es járat 7:20 helyett 7:15-kor induljon Pusztazámorról. Ezzel az átszállásra a jelenlegi 1 perc helyett 6 perc állna rendelkezésre. A változás bevezetéséhez a közlekedést megrendelő szervezet jóváhagyása is szükséges.
Továbbra is várjuk a szülői jelzéseket!
Fontosnak tartjuk, hogy a közlekedéssel kapcsolatos problémákat ne csak egyedi esetként kezeljük, hanem összegyűjtve továbbítsuk a közlekedési szolgáltató felé. Az eddigi visszajelzések alapján már több kérdésben elindult a vizsgálat, illetve konkrét intézkedések is történtek.
Ezért kérjük a szülőket, hogy továbbra is jelezzék nekünk, ha a diákok iskolába jutásával vagy hazautazásával kapcsolatban problémát, rendszeres késést, nem megfelelő csatlakozást vagy más nehézséget tapasztalnak.
A beérkező észrevételeket összegyűjtjük, és szükség esetén továbbítjuk a közlekedési szolgáltató felé. Minél több konkrét tapasztalat áll rendelkezésünkre, annál pontosabban tudjuk jelezni, hogy hol és milyen változtatásokra lenne szükség.
Köszönjük a szülők együttműködését és türelmét!
