Erasmus+ előkészületben

2023. tavaszán iskolánk is részt vesz abban az Erasmus+ csereprogramban, melyről kollégáink a hétvégén egyeztettek a lengyelországi Grudziądz-ban.

Az Erasmus+ ifjúsági csereprogramokban részt vevő fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy külföldre utazva közös projekten dolgozzanak más országok középiskolás diákjaival. A fiatalok műhelytalálkozókon, gyakorlati foglalkozásokon, vitákon, szerepjátékokban, valamint szabadtéri és egyéb tevékenységekben vehetnek részt. Kiváló alkalom ez arra is, hogy a gyerekek ismeretségeket kössenek külföldi kortársaikkal.

Az első programra a tervek szerint 2023. tavaszán kerül sor Lengyelországban, melyen diákjaink is részt vehetnek majd. A projekt a „Culture” témakört járja körbe, azaz a résztvevő országok diákjai saját kultúrájuk bemutatása mellett megismerkednek a résztvevő országok kultúrájával is. Játékos, interaktív foglalkozások sorozata tölti majd ki a 10 napos lengyelországi tartózkodást, melyet komoly felkészülés előz meg. A foglalkozások nyelve az angol lesz.

További híreink

Felsőoktatási felvételi sikereink

2026-ban ballagott el a BIT első végzős osztálya, és örömmel...

Felvételi előkészítők 2026

Itt tudtok jelentkezni a szeptember 28-án induló foglalkozásokra....

Menetrendi változások 2026/2027

A 2026/27-es tanév kezdetére több, Biatorbágyot érintő helyközi autóbuszjárat menetrendje...
Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.